// zenekarok

( | 2 | 3 | 4 | A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | [ |

Vad Fruttikfellépések

E-mail: sasa@vadfruttik.hu(manager); domepeti@vadfruttik.hu (sajtó)
Web: www.vadfruttik.hu

A Vad Fruttik, és Likó Marcell zenei karrierje a Summer Kitchen — Nirvana feldolgozás zenekarban kezdődött Várpa1otán 1996-ban, egy nyári konyhában (ki gondolta volna?). Itt fedezte fel Herter Tamás – a város ismert gitárosa – és hívta el , hogy alapítsanak közös bandát Vad Fruttik néven. Már itt együtt zenéltek Józsa Zoltánnal (dob) majd pár éven belül csatlakozott Kerekes Gergely is ( gitár ). Első saját szerzeményüket (Molnár néni) még jópár dal követte, amiket évről-évre rögzítettek is serényen, de az otthoni koncertezésen, és néhány sikeres tehetségkutatón túl nem értek el nagyobb eredményeket. 1999-ben szintén egy tehetségkutató után kapta meg a Fruttik az első lehetőséget egy igazi nagylemez elkészítésre, kiadóstól, reklámostól, azonban a lemez rögzítése előtt egy hónappal a kiadó kihátrált az egyezségből, ami a zenekar széteséséhez vezetett. Marcell főiskolára ment, az elektronikus zene felé fordult, és főként otthon dolgozott egy samplerrel, és groove boxxal, míg a többiek egy feldolgozás zenekarban vigasztalódtak — igen lassú ütemben, de újra kezdte a közös munkát Kerekes Gergellyel, akivel egy hibrid hangzás kidolgozására törekedtek – főként jazz, bossa nova, és különféle elektronikus zenei stílusok házassága által. Valójában ekkor született meg az a kohézió, amire az egész Fruttik épül, hiszen a zenekar dalainak döntő többségét ők ketten írják. 2005 környékén Kaszás Gábor (basszus) sikeres pályázatának hála, a zenekar 3 számot rögzített a Rádió 8-as stúdiójában. Ezek között szerepelt a Szerelmes dal, melyet Polgár Gábor aka Cyborg Templar kezdett a Radió Caféban pörgetni. A rádiós játszás hatására, a Fruttik felkerült a Café Instant vol 1 című válogatáslemezére 2005-ben. Ebben az időszakban indult el a zenekar budapesti karrierje is. Kis klubok, kis közönség, apró sikerek (Pótkulcs, Tűzraktér, Menta terasz, Kék Yuk, Rocktogon stb.). Egy remix kapcsán kereste meg Likó Marcell a későbbi billentyűst Győrffy Gyulát, és vele közösen készítette el a Rózsikámnak Digitálisan című (barkács)albumot egy számítógép, és egy mikrofon segítségével 2006 őszén. Az albumot a Nesta által vezetett Mama Records adta ki, s az almanachok úgy emlegetik, hogy ez év végére állt össze a Vad Fruttik egy “igazi” zenekarrá, innen ered a 2006-os kezdet, hiszen a dalok is ekkor kapták meg végleges formájukat, és tulajdonképpen ezzel kezdődött el a zenekar karrierje. A turnék, és a folyamatos koncertezés miatt a zenélést nem lehetett már folyamatos munka mellett végezni, ezért Herter Tamás kiválása után nem sokkal távozott a zenekarból Józsa Zoltán, majd Kaszás Gábor is. Az ő helyükre érkezett a Hock testvérpár Veszprémből. Attila (dob) és Zoltán (basszus). 2008-as Egy éjszaka Bohémiában c. albumuk Fűzfőn készült, de itt már lehetőségük nyílt élő hangszerek rögzítésére is. A lemez valahol a jazz, rock, blues, táncdalfesztivál, easy listening, és az elektro között bolyong. 2010-ben készül el a harmadik album, Fénystopposok.

Vadabadasfellépések

E-mail: Facebook
Web: Facebook

Vadvirágok Blues Bandfellépések

E-mail: vadviragokband@gmail.com
Web: www.myspace.com/wildflowersbluesband

A Vadvirágok Blues Band 2007-ben alakult fiatal egyetemistából álló budapesti ryhthm&blues zenekar. Számaik között keverednek 40-es 50-es évek bluesától kezdve a 70-es évek rock&roll-jáig dalok egyedi válogatás szerint.A sajátos válogatásba bekerülnek Muddy Waters, BBKing, Jhonnie Lee Hooker, The Doors, Cream, Jimi Hendrix, Rolling Stones, Hobo Blues Band dalok. Emellett magyar szövegű saját szerzeményeiben keverednek a blues a rock&roll és a funky elemei. A zenekar 4 éves fennállása alatt most már közel 250 koncerten van túl, úgy mint külföldön és persze Magyarországon. Játszottak már együtt Vasko The Patch (Vasko Krapkata) bolgár blueszenésszel, Sugar Blue amerikai szájharmonikással és most készülnek ismét Szófiába hogy Eric Serdinas amerikai slidegitáros előtt léphessenek fel a Szófia Blues Meeting-en. A zenekar több belföldi és külföldi turnéja során alkalmuk volt játszani a a kisebb kocsmáktól a nagyobb klubokon át a többezres fesztiválokig.

Vágtázó Csodaszarvasfellépések

E-mail: vagtazok@citromail.hu
Web: www.vagtazocsodaszarvas.hu

Vain Parrotsfellépések

E-mail: vainparrots@yahoo.com
Web: www.facebook.com/vainparrots

A Vain Parrots zenekar 2010 augusztus 20-án adta első koncertjét, melyen kizárólag saját szerzeményeikkel igyekeztek szórakoztatni a nagyérdeműt. A hallgatóság próbálta a hallottakat bedobozolni különböző stílus skatulyákba, úgy, mint az alternatív-rap, a funk-rock, a ska, punk-pop, attól függően mit kortyolt a poharából, de a tagok megegyeztek abban, hogy nekik a CSÍ zene meghatározás tetszene a leginkább:)

Vaktöltény Rokkbendfellépések

E-mail: csurgai@gmail.com
Web: www.vaktolteny.uw.hu

Vale Of Tearsfellépések

E-mail: info@valeoftears
Web: www.valeoftears.hu

A karcagi Vale Of Tears 1997-ben alakult. Kezdetben a dallamosabb black-death vonalon indultak el, majd két demó után az első lemezükön elhagyták a díszítéseket, majd a Destined For Desolation lemeznél már intenzíven jelentkeztek a thrash vonal elemei. Az Illdisposed Inner Interest című lemez munkálatait 2007-ben kezdték el. A 2005-ös Destined For Desolation irányvonalát követi, kicsit gyilkosabb hangzással körítve. A lemezen kilenc dal hallható, melyek közül egyet (Lost Reality) újrafelvett formában hallhatnak a rajongók. Ez a nóta egyébként a From Birth To Expiration című lemezen jelent meg először.

Varga Miklós és a Boxerfellépések

Vasárnapi Gyerekek fellépések

E-mail: vgykapcsolat@gmail.com
Web: www.vgy.hu

Vashengerfellépések


Web: www.myspace.com/vashenger

Vashenger - új szupergroup Dalriada, Blind Myself és Turbo tagokkal.

Vasmacskafellépések

E-mail: vasmacskazenekar@gmail.com
Web: www.vasmacskazenekar.hu

A Vasmacska zenekar 2009 őszén alakult. Koós Ilona Mónika (ének), aki már korábban tagja volt egy zenekarnak kitalálta, hogy összehoz egy csajokból álló bandát. Első körben legjobb barátnőjével,Kelemen Ágival(dob) osztotta ezt meg, aki örömmel benne volt a dologban. Icu rendíthetetlenül haladt a kitervelt cél felé így hát ötletet kért egyik legjobb haverjától, Szijártó Zsoltitól (After Rain, Omen, Akela),aki mint gitároktató két tanítványát ajánlotta gitár és basszusgitár posztra. Balog Anita lett a gitáros és Tóth Viktória a basszusgitáros. Weisz Laci (Zorall, Kalapács),Icu párja segített elkészíteni az első dalokat, melyekből összeállítottunk egy fél órás műsort. 2010 elejétől fordult igazán komolyra a zenekar munkája, mikor a cél már a lekötött koncertekre való felkészülés volt. A dallista bővítésén folyamatosan dolgozunk, beleértve saját dalok készítését is.

Vastrabantfellépések

E-mail: hajosing@gmail.com vastrabant@freemail.com
Web:

Közel egy év, szobában bezárkózás, zeneírás után, 2006-ban a két alapító tag Szőllősi Lajos (Laló) gitár,zenék (Grund, Fuchias Fall, Chanell Surfer, Superbutt, Flash, Piggy) és Kósa Zsolt (Team Rock Band, Led Zeppelin tribute Band) ének, és szövegek, közös akaratából, megalakul a Vastrabant. Még ez év végén, Belkovics Arnold (Team Rock Band, Grex) dobok, és Szabó Imre basszusgitár, beszáll a zenekarba. Ebben a felállásban kezdjük el a dalok felvételeit, a Parkplatz stúdióban. Ezzel a formációval hét dalt vettünk fel, majd egy basszusgitáros váltással még újabb négyet. Az új tag Laurencsik István (Lau) lett, aki nem csak basszusozott, de a szövegekben is erősítette a zenekart. A kész zenei anyagot 2007-ben az Edge records megjelentte, mint az első Vastrabant lemezt, ”Told be„ címmel. A stílus, húzós kemény rakendroll, sok paraszt riffel, és ritmusváltással a sramlitól a punkig a blueson keresztül a metálon át... Általában szokás azt írni egy újonnan megjelent lemezről, hogy nagyon jó kritikákat kapott minden fórumon, de ez az állítás ebben az esetben abszolút fedi a valóságot. 2007 február közepétől rendszeresen koncertezünk, Budapesti és vidéki klubokban, és kisebb-nagyobb fesztiválokon. Mivel a dalok szövegeit magyarul írjuk, ezért főleg itthon játszunk, de kaptunk már meghívást Lengyelországi fesztiválra is, ahol a nyelvi nehézségek ellenére sikere volt a zenekarnak. Ott többek közt lengyelül nyomtuk a God Save The Queen-t. 2008-ban, ismét tagcsere történt a frontember helyén, Kósa Zsolt énekes helyére Hajósi Dávid (Hot Dog Shit, Natur) érkezett. Még ebben az évben, elkészült első gigaköltségvetésű klippünk, amit Laló ötletéből Lapusnyik Norci készített. Hála neki!

Velvet Stabfellépések

E-mail: info@velvetstab.com
Web: www.myspace.com/velvetstab

“Ha valami nagyon nem tipikus, de minőségi magyar muzsikára vágysz” Kovács Péter - Hammer World (2008. február) A Velvet Stab 2007-ben a Bakery stúdióban (Subscribe, The Idoru, Blind Myself, Embers) rögzítette “Welcome Goodbye” című első nagylemezét,

Vendetta Inc.fellépések

E-mail: band.vendetta.inc@gmail.com
Web: www.vendetta-inc.com

Vérvonal zenekarfellépések


Web: www.vervonalzenekar.extra.hu

A zenekart 2004-ben alapította Tóth Gergely, (Ossi)énekes. A 2006-os évet a zenekar az igazi áttörés időszakaként könyvelte el, hiszen akkor készítették el első demójukat „Harcolunk” címmel. A demó meghozta a remélt sikereket, és ennek köszönhetően már egyre több helyen feltudtak lépni. Az első szakmai elismerést 2007-ben kapta meg a banda, amikor egy miskolci tehetségkutatón különdíjban részesítették. Ez az egész egy hatalmas lendületet és erőt adott a tagoknak olyannyira minden szabadidejüket a zenekarra és az új dalok írására fordították. 2008-ra már egy új kislemezzel "Életünk része" álltak elő a nagyérdemű elé. Sajnálatos módon 2009-ben bekövetkezett az, amitől minden zenekar retteg… az akkor stabilnak hitt felállás feloszlott. Kis szünet után, újult erővel, hatalmas lelkesedéssel 2010 januárjában újra összeállt a csapat.

Vida Rock Bandfellépések

E-mail: francovfs@gmail.com
Web: www.vidarockband.hu

Vida Rock Band 2007. áprilisában alakult meg a Lord és az Orfeus zenekar tagjaiból. A zenekar neoklasszikus hatásokkal és veretes gitárszólókkal tarkított dallamos hard rock zenét játszik. A zenekar névadója és vezetője a magyar rockzene legendás alakja, Vida Ferenc basszusgitáros, producer, stúdió hangmérnök; aki mögött kilenc nagylemez, több mint ezer élő koncert áll. Előző zenekarával játszott többek között a Deep Purple, a Saxon és Rod Steward előtt, évekig saját lemezkiadót vezetett és fesztiválok szervezésével foglalkozott. A zenekar 2007. végén rögzítette az első nagylemezének anyagát, amely 2008. áprilisában jelent meg Ellopott remények címmel. A lemez sikerét jelzi, hogy nem csak a közönség, hanem a sajtó részéről is kiváló fogadtatásra talált. A Vida Rock Band folyamatosan koncertezik. Két alkalommal is fellépett és nagy sikerű koncertet adott a Sziget Fesztiválon, valamint koncertezett Szlovákiában is.

Vida Rock Band Rollfellépések

E-mail: tbc69@freemail.hu

2010-ben alakult a banda először csak családi zenélésnek indult. Különböző helyeken felléptek azóta, zömében feldolgozásokat játszanak magyar rock együttesektől, de van 1-2 saját számuk is.

Vida Rock Band Rollfellépések

E-mail: vidorka67@freemail.hu
Web: www.facebook.com/pages/Vida-Rock-Band-Roll/219597591406601

2010-ben alakult a banda először csak családi zenélésnek indult. Különböző helyeken felléptek azóta, zömében feldolgozásokat játszanak magyar rock együttesektől, de van 1-2 saját számuk is.

Vile Disgustfellépések

E-mail: viledisgust@myspace.com
Web: www.myspace.com/viledisgust

Village Lizardsfellépések

E-mail: info@villagelizards.com
Web: www.villagelizards.com

Virgofellépések

E-mail: virgo@virgonet.info
Web: www.virgonet.info

A zenekar 2007-ben a régi Virgo, és a Grant zenekarok tagjaiból alakult. Folyamatos tagcserék és viszontagságos időszak után végre mindenki helyére került a zenekarban és jelenleg is folyamatosan koncertezik. A Virgo zenei örökségeként - Placebo, Garbage, Muse - feldolgozásokat játszva számos klubkoncertet adtunk már Pesten és vidéken egyaránt. A siker sehol sem maradt el. 2009 tavaszán elkészültünk öt saját dallal de folyamatosan dolgozunk azon, hogy mihamarabb elkészüljön a többi sikervárományos szerzemény is. Jelenleg a legfőbb törekvésünk, hogy minél nagyobb mértékben jussunk el a közönséghez. A zenekar tagjai több formációban is jelen vannak hiszen az énekesük Viki a Marót Viki és a Novakultúr zenekarban is fontos szerepet játszik mint vokalista, Steve pedig a Sublime MF sorait is erősíti. 2009 augusztusában leforgattuk első profinak mondható klippüket is a True című dalunkhoz.

Vodkufellépések

E-mail: vodku@vodku.hu
Web: www.vodku.hu

Szépek vagyunk, jók és okosak vagyunk, sokan vagyunk. Hangosak vagyunk. Népiesek vagyunk és világiak meg vallásosak. Városiak vagyunk. Meséket olvasunk. Eszünk-iszunk-szeretünk. Na és iszunk is néha. Valamelyikünket valamelyik közép- és kelet-európai, balkáni és más pesti kocsmában biztosan megtalálsz. Játszunk a lányoknak, mert szépek, és a fiúknak, mert nekik senki sem játszik. Vannak motívumkincsek meg törött dallamok. Lángos dióhéjban.

Voodoo Allen fellépések

E-mail: voodooallen@voodooallen.hu
Web: www.voodooallen.hu

Vörös István fellépések

E-mail: vorospisti@hotmail.com
Web: www.vorosistvan.hu

MIÉRT ÉRDEMES REGISZTRÁLNI?

  • feltöltheted saját zenekarod profilját és az aktuális fellépéseiteket
  • nyomonkövetheted kedvenc zenekarod fellépéseit, eseményeit
  • gyorsan és egyszerűen értesülhetsz a Rockélet híreiről
  • hozzászólhatsz a fórumtémákhoz
  • megtalálhatod ismerőseidet, barátaidat
  • jelezheted részvételed az aktuális koncertekre, eseményekre

MI FOLYIK ITT?

már 757 klubtagunk van
28 felhasználó onlájn

Groteszk Tattoo Energy Wild Magazin Hardrock Magazin