// zenekarok
|
S-MODELLfellépések
Az S-MODELL , immáron 25 éve, kisebb-nagyobb megszakításokkal vesz részt a hazai zenei életben. Tagjai közt több, akkori és azóta is hírhedt muzsikus fordult/fordul/ meg. Koncertjeik jellemzője a jamm-feeling, a zenei szabadság lüktetése. |
|
|
S.R.B.fellépések
E-mail: sarretrock@vipmail.hu A zenekart Hajdu Balázs basszusgitáros alapította 2004-ben, Sárrétudvariban. Kezdetben ismert zenekarok feldolgozásait játszottuk, ezeket később felváltották a saját dalok. A jelenlegi felállás 2009 őszén alakult ki, és azóta felpörögtek az események; több tehetségkutatón sikeresen szerepeltünk, jó néhány ismert zenekarral volt szerencsénk együtt játszani, 2010-ben pedig megjelent bemutatkozó albumunk Szájról szájra száll az ének... címmel. Stílusunk dallamos hard rock, egy kevés népzenei elemmel és tartalmas szövegekkel. |
|
|
Saffron - A Taste of Krokusfellépések
E-mail: saffronrock@gmail.com Az ötlet a már országosan ismert Treff együttes szólógitárosától, Speck „Janne” Jánostól származik. A koncepció szerint a lendületes, svájci illetőségű hard rock formáció, a Krokus dalait nyomják. A cover csapatot viszonylag gyorsan sikerült hadrendbe állítani: Janne mellé csatlakozott az egykori Beatrice gitáros, Péter Zsolt, a basszusgitáros Szegedi Zoltán, aki mellékállásban az Éhenkórászok, valamint a blues körökben népszerűségnek örvendő Latour Blues Bandben is előfordul; a dobok mögé pedig egy szemtelenül fiatal arcot ültettek, Fekete Bálint személyében. Az igazi meglepetés azonban a Saffron szólistája, Bense Edina, aki korábban a Treff zenekar mikrofonját is birtokolta - ráadásul még csinos is! „Elsőre azt hiszik, hapsi énekel, de olyan hangokat is ki tudott ereszteni magából, mint Bon Scott” – méltatták Edinát egy beszámolóban. A követendő irányzathoz aztán megszületett a csapat neve: Saffron - A Taste of Krokus |
|
|
Sajnos Batárfellépések
E-mail: sajnosbatar@sajnosbatar.hu |
|
|
Sakálokfellépések
E-mail: sakalok@citromail.hu A Sakálok zenekar 2010.01.01-jén született Tiszaújvárosban. Bíró József és Forgó László Péter alapította a zenekart és hozzájuk csatlakozott Uzelman Szabolcs és Fazekas László.A név Boros Lajos könyve (Sakálok) után jött,amely egy kitalált zenekarról szól.Első koncertünket 2010 áprilisban adtuk,majd a nyarat végig koncerteztük.Agusztus 28-i buli után Uzelman Szabolcs távozott a zenekarból és október környékén csatlakozott hozzánk Papp Zsolt. Zenei stílusunkat a Rock and Roll irányzattal tudnánk jellemezni. |
|
|
Salvusfellépések
E-mail: zsakovics.gergely@gmail.com A Salvus 2002-ben alakult Szegeden, 2009-ben a zenekar Budapestre költözött. Stílus: dallamos modern metal/rock A dalírást tekintve a zenekar céltudatosan törekszik rá, hogy a dalok ne csak kizárólag a rockzenét kedvelő hallgatóság körében vívjanak ki elismerést, hanem a komoly tartalmi mondanivalóval és prozódiailag precízen kivitelezett magyar szövegekkel, illetve dallam- és refrén centrikus dalírói hozzáállást tükröző szerzeményekkel más érdeklődésű és zenei ízlésű hallgatók figyelmét is magára vonja. Diszkográfia: 2004 - Rezdülések EP 2005 - Imago EP 2008 - Minden kezdet (nagylemez - Nail Records) 2011 - Önharckép (nagylemez - szerzői kiadás) |
|
|
Samasfellépések
E-mail: samasband@freemail.hu A Samas zenekar stabil felállása a 2007-es évben jött létre. A három alapító tag: Dani, Szilvi, Jani. Ez után csatlakozott Ágoston gitárosként. A két testvérpárral a banda egy családi vállalkozássa vált, zeneileg és emberileg is jól működő egységgé forrt. A dalok írásakor kompromisszum nélküli saját hangzásvilágra törekszünk. Reméljük ez a zenénkben és a szövegekben is jól tükröződik. A hatásosabb színpadi kiállás érdekében 2009 végén csatlakozott a bandához László basszerosként, így Jani azóta a még erőteljesebb vokálra koncentrál. Az 5 tagosra bővült zenekar azóta sikerrel ad energikus, igényes koncerteket a metal zene kedvelőinek Budapesti és vidéki klubokban, illetve az országhatáron túli magyarlakta területeken is. |
|
|
SaucefellépésekE-mail: sps.zol@freemail.hu A zenekar Rossz busz című klippje az alábbi linken tekinthető meg: http://www.youtube.com/watch?v=CcKvVklnmbE |
|
|
Saw Signfellépések
E-mail: sawsign@gmail.com |
|
|
Scaffoldfellépések
E-mail: gabi.scaffold@gmail.com |
|
|
ScerrAfellépések
E-mail: scerra-music@hotmail.com A ScerrA 2009 februárjában alakult Budapesten, azzal a céllal, hogy egyedi műfajt alkosson a magyar zenei palettán. Az alapító tagok ( Száraz Bence, Virágos Ádám, Fekete Zsolt és Udvardi Ákos ), egy olyan zenekart képzeltek el, amelyben van lehetőségük kibontakozni, s így maradandót alkotni, mind a zene, mind a magyar dalszövegek és azok mondanivalója szempontjából. A kezdeti idők a dalok írásával, összepróbálásával és hosszas dobos kereséssel teltek, míg több jelölt közül Barta László került a dobok mögé, aki ma is oszlopos tagja a zenekarnak. Eközben folyamatosan születtek az új dalok és a ScerrA 2009 végén stúdióba vonult, hogy felvegye első hanganyagát. A felvételek a lehető legkeservesebben folytak, hátráltatásban nem volt hiány, a lemez megszületése is kétségessé vált. 2010 áprilisában viszont sikerült pontot tenni a nehéz időszak végére, s önerőből megszületett a zenekar első éráját lezáró "Kétségekkel vagy anélkül" című album. |
|
|
Schenker Bandfellépések
E-mail: vidry69@kabelnet.hu A Schenker Band a legendás hírű Fair Room (1989-93) kaposvári zenekarból alakult. Schenk Tamás a Fair Room egyik alapító tagja, magára vette a zenekar nevet s így alakult meg. 1998-ban azóta rendületlenül, a mostani fiatalságot szemtelen frissességgel.. |
|
|
Scorefellépések
E-mail: scorerock@citromail.hu |
|
|
Scorpions Tributefellépések
E-mail: info@scorpionstribute.hu |
|
|
Screamy ChildrenfellépésekE-mail: texboy@citromail.hu |
|
|
Scumfellépések
A zenekar ebben a felállásban 1 éve zenél együtt, de a zenekar aktívan 2009 óta létezik. Tavaly vettük fel az első demónkat, több koncerten is túl vagyunk. A zenekar tagjai külön-külön már rengeteg helyen koncerteztek, kisebb-nagyobb közönség előtt. A demó számai az alábbi linkeken megtekinthetőek: http://www.youtube.com/user/Mr6os?blend=1&ob=5#p/u/3/rCoWpHxIEzQ http://www.youtube.com/user/Mr6os?blend=1&ob=5#p/u/1/G_r3gOBuu9U http://www.youtube.com/user/Mr6os?blend=1&ob=5#p/u/2/uGafLo-e2T8 http://www.youtube.com/user/Mr6os?blend=1&ob=5#p/u/0/pbNkGVSFGf4 |
|
|
Sense Of Silencefellépések
E-mail: senseofsilence@freemail.hu A Sense Of Silence csapata ma már az altero-goth zene egyik meghatározó formációja Magyarországon. Azok, akik már megismerkedtek a zenekar dalaival igazán megkedvelték különleges és egyedi zenei világát. Aki először találkozik a csapat zenéjével, egy kicsit mindig furcsán hallgatja a Sense Of Silence dalait, de valami mégis megfogja, majd a második, harmadik alkalommal már azon veszi észre magát, hogy énekli a különös, néha darkos, borongós, néha rockos, pergős, néha egészen lágy és humoros, helyenként ironikus sorokat, vagy pörög az egészen mély, már-már goth – hardcore világát idéző zenére. A legtöbben azonnal leszűrik azt, hogy ez más, mint a többi, egy kicsit hiánypótló zenei gondolat, olyan, ami még alig van jelen a legtöbbször külföldi trendeket másoló zenekarok között. A Sense Of Silence zenekart 2003. tavaszán alapította KOCSIS ISTVÁN, billentyűs és SOLYMOSI LÁSZLÓ ének, gitár (Bocs Hogy Élünk, Apokrif). Ezt követően 2003. nyarán csatlakozott a zenekarhoz KISS ZOLTÁN, gitáros (Manufucktura, Krízis) és JANTIK ZSOLT, basszusgitáros (Free Spoken). Utolsóként BOZSIK TIBOR, dobos lépett be a formációba (Manufucktura, Jones, Blues Transit), 2004 februárjában. Az így kialakult Sense Of Silence, népszerűbb nevén az S.O.S., 2004 májusában adta első koncertjét. Az alternatív zenét a modern rock elemeivel ötvöző csapat dalai hamar népszerűvé váltak a közönség körében, ott is elsősorban a dark-gothic-wave műfaját kedvelők között. 2006-ban már a műfaj kép ismertebb csapatával, a De Factoval és a Garden Of Edennel is több közös turnén bizonyíthatott a formáció, játszott együtt a Nulladik Változattal, Mátyás Attilával, az FO System legendás frontemberével stb. 2007 végén újabb fontos változás történt a formációban, Kiss Zoltánt a gitárnál KŐSZEGI ZOLTÁN váltotta, vele egy kicsit karakteresebb, keményebb hangzása lett a zenekarnak. Ezt jelzik az újabb dalok is: MEGVÁLTÓ KÖNNYE; FÉLELEM TEMPLOMA; FÉNYHOZÓ. A koncertjeiket egyre többen látogatják, így, mivel szerencsére egyre nagyobb az igény rá, 2008. végére már rögzítésre is kerültek a Sense Of Silence első –angol és magyar nyelvű albumának 4 dala, majd A Methal Hammer zenei mellékleteként 2009. áprilisában meg is jelent 11 magyar dalból és 4 angol bonusz trackból álló első lemezük ÍGÉRET FÖLDJE címmel. A jelenleg hozzávetőlegesen 2 órás programjukból már több szám a közönség kedvencévé vált: az ENGEDD, HOGY ÉREZZELEK, MEGHASADT VILÁG, TALÁN, VALAHOL stb. már igazi sláger a Sense Of Silence rajongók körében. 2004-től a program sajnálatos megszűntéig folyamatosan részt vett a csapat a NIGHT BREED Fesztiválon, emellett 2006 óta a GOTHICA FESZTIVÁL fellépői között is számon tartják a formációt, 2007-től már az EFOTT-ra is meghívták a zenekart. Rengeteg klubban játszottak már az országban, Mosonmagyaróvártól, Debrecenig. Budapesten a Marco Polo klubban (most: After Music Club) szinte kéthavi rendszerességgel játszott az együttes. Így a Sense Of Silence zenekar koncertjeit egyre többen látogatják, és egyre inkább sikerül egy-egy hangulatos bulin megmozdítani azt a bizonyos belső Csendet a jelenlévők mindegyikében. „Lennék egy más világ, lennék a tűz, ami lángol/ De még a valóság, nap mint nap magához láncol…” |
|
|
Ser On StonefellépésekÜdvözöljük a myspace Ser on Stone /Blues Rock formáció oldalán.A zenekar 2009 elején alakult Párkányban (SK) Sturovo ,azzal az elhatározással,hogy felelevenítsük és tiszteletünk fejezzük ki a régi idők nagy zenéi előtt. A zenekari tagok régi baráti ismerősök és zenésztársak a felvidéki (SK) és magyarországi zenei berkekből. Vojtek Zoltán”Csiga” Stone Bridge Blues Band (SK),Silver Stone(H),Hats Off (H). Csókás Zsolt „Zsolesz” Money Factor,Trapéz. László Péter „Pici” Domino,Jazz project Hodek Dávid Band,Hats Off. Baran László”Bárány” Trapéz,Top Ton,külföld session zenész... Repertoárunkban szerepelnek Cream,ZZ Top,Stevie Ray Voughan,Los Lobos,Rolling Stones...A magyar palettáról pedig HBB,Skorpió,LGT szerzemények. Elképzelésünk,hogy ismét zenei részvevői lehessünk fesztiváloknak,motoros találkozóknak és zenei kluboknak. Szeretnénk egy csipetnyit átadni zenénkből azoknak akik még nem felejtették el a 60’-70’ es évek zenéit. „Ez csak Rock n Roll,de mi szeretjük”.... |
|
|
Sex Actionfellépések
E-mail: sexaction@sexaction.hu |
|
|
Shabby Blues Bandfellépések
E-mail: Facebook 1991-ben alakult blues zenekar. Dunántúl szerte több mint 800 koncertet adtak, a 20 éve megszakítás nélküli fennállásuk alatt. |
|
|
Shapat Terrorfellépések
E-mail: info@shpt.hu |
|
|
Shield Bandfellépések |
|
|
Shitpumpfellépések
E-mail: shitpump@tvn.hu |
|
|
Sick-Roomfellépések
E-mail: sickskft@gmail.com A kaposvári zenekar alakulása 2001 augusztusára datálható. Az akkor még 6 tagból álló horda (Ilem, Nitro, Nordberg, Psyho, O.A., DJ Bunny MF) eltökélte, hogy egységet fognak alkotni és a zenei sokszínűséget, ami jellemzi őket, megpróbálják összegyúrni az extreme metal keretein belül egy egésszé. 2002-ben be is vonultak egy kaposvári stúdióba és sikerült rögzíteni egy maxit. Mivel limitált példányszámban készült a sokszorosítás ezért csak nagyon kevés rajongó büszkélkedhet a tulajdonjogával:). Ezen a maxin kapott helyet a Pink Dreams (old version) című szám is, amihez készült egy videoklip Szőke András rendezésével Az MTV Megawatt című műsor palettáját díszítette kerek egy évig.Természetesen elkezdődött a koncertezés - tehetségkutatók, kisebb fesztiválok következett. 2004-ben csatlakozott And/Or (ex-Murderer) a bandához, majd követte 2005-ben Szasza, aki O.A. helyére került. Elkezdődött a már meglévő számok átgyúrása és az újak írása. Így érkeztünk el 2006 végéig, mikor is a zenekar bevonult a pécsi Fidó stúdióba és rögzítette Pigwash For Enemies című albumát, ami 2007-ben látott napvilágot. A címadó számhoz készítettek egy videoklipet, ami az MTV Megawatt műsorán debütált. Az albumról megjelent pozitív kritikákon felbuzdulva nekiláttak gőzerővel a második anyagnak, persze közben folyt az első album népszerűsítése: koncertek, rádió, interjúkon szereplés (Gorezone, ÚJ Rock-korszak), felkerült a NOISE és a PIGWASH FOR ENEMIES című dal a Maximum Hardcore Street Revolution II. válogatás lemezre, illetve a paksi Jazz-Pop-Rock tehetségkutatón, ahol a harmadik helyezést és a különdíjat vihették haza, valamint eredményeképpen felléptek a pécsi Rockmaraton színpadán. Sajnos történt eközben egy-két rossz dolog is, Psyho távozott a zenekarból, helyét DJ Bunny MF vette át. Nem sokkal ezután a Powerground managment istállójába került a zenekar és egy évig erosítette annak irányvonalát,az elválásnak csak annyi oka volt hogy az új lemez miatt úgy döntött a zenekar hogy kivonja magát a koncertezésbol és kizárólag arra összpontosít. Jelenleg az utolsó simítások folynak az anyagon, és ha minden jól megy felvételekkel, keveréssel együtt 2010 szeptember-október körül a polcokon is megtalálható lesz |
|
|
Sinathropfellépések
E-mail: sinathrop@yahoo.com Május 31.-én este 20:30 perckor, 7 (10) éves korában eltávozott az élő zenekarok sorából a Sinathrop. A „halál” oka, a métely, mely megfertőzte az emberi kapcsolatokat a zenekari tagok között. Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt években jelenlétével, szavaival, szabadidejével, koncertek szervezésével, helyszínek biztosításával segítette a zenekart! Mindemellett kiemelt köszönet azoknak a zenekaroknak, akikkel megélhettük az elmúlt években, a különböző helyszíneken, színpadokon az együttzenélés örömét! |
|
|
Sinful Erafellépések
E-mail: sinfulerazenekar@gmail.com Stílus: Gothikus Death Black Metal Rólunk: 2008 nyarán alapította Kecskés Gábor és Tóth Márk, akiknek felkérésére csatlakozott a bandához Lakatos Norbert Roland, és ezzel kialakult a banda kemény magja.Tagcserék után 2010 decemberében kialakult a banda végleges felállása. 2011 februárjában a Sinful Era elkészítette első EP-jét. |
|
|
Sing Sing +fellépések
E-mail: singsingplusz@freemail.hu Volt egy banda, ami beírta magát a magyar rocktörténelembe és feloszlásával nagy űrt hagyott maga után. A dalok, melyekre ezrek tomboltak számtalan koncerten és turnén, a mai napig nem merültek feledésbe, és már az új generáció is ismeri, de lemaradtak pár évvel, hogy élőben is élvezhessék és üvöltsék az Életfogytig Rock and Roll-t. Hát ennek most vége! Újra szinpadra állt pár alapító tag a régi műsorral, a régi dalokkal, a régi lendülettel, de új barátokkal, hogy a valaha "Börtönöm a Sing Sing" szleng bizonyítást nyerjen. Várunk téged sok szeretettel a bulikon, melyekről rekedten fogsz hazamenni azt garantáljuk! |
|
|
Siniakfellépések
E-mail: siniakband@gmail.com A Siniak egy kísérleti zenekar, amely a modern-rock és a balkán népzene elemeiből táplálkozik.A Siniak négy nagyon furcsa beilleszkedni képtelen zenész agyszüleménye, a Siniak jazzbarbárság, egy trendholokauszt! Na szóval.. Gyurmey aki a Kelly hits the blue sky-ban pengetett összetalálkozott az egyetemi pisszoárnál Maxival aki a Blue Ballsban ütögetett..eme tevékenységüket(nem a hugyozást!) együtt kezdték el végezni Gyurmey régi játszópajtásaival Ronival és Zazuval kiegészülve..bemutatkoztak egy tehetségkutatón(Emergenza) amellyel eljutottak a közép-európai döntőig..itt megszopattakminket..ezután inkább a zenére és nem a kurrva marketingre kezdtek koncentrálni..rögzítettek egy demót, amelyet a 2010 augusztusában megjelenő nagylemez követett! Ha esetleg beszélgetni szeretnél velünk, vagy amerikai turnét ajánlani, netán szexuális kapcsolatot létesíteni..akkor írj siniakband@gmail.com... |
|
|
Sisaofellépések
E-mail: kampobandi@gmail.com Ez egy Oasis tribute zenekar. |
|
|
Sitting Bull Rock Bandfellépések
E-mail: gjozsika@gmail.com Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál. |
|
|
Sixty Blues Bandfellépések
E-mail: info@sixtybluesband.hu A zenekar 2008-ban alakult, hobby zenekarként. Azután a jó hangulatú próbákat egyre sikeresebb színpadi fellépések követték, amelyek összekovácsolták a társulatot. Ma már mondhatjuk, hogy nem csak zenésztársak, hanem barátok is vagyunk. Az általunk kiválasztott zenei irányzat a 60-70-es évek blues és rock zenéje. Később belekóstoltunk egy kicsit a 80-as évek világába is. A hangszerelésünk kicsit eltérő az eredeti számokéhoz képest, de próbáltunk az együttesnek egy sajátos hangzásvilágot teremteni. Ez főként a szájharmonika és a conga hangszerek szerepvállalásában mutatkozik meg. Ezenkívül a női énekesünk hangjával és megjelenésével a kemény, erőteljes férfi énekhang mellett, rendkívül színesíti egyedi stílusunkat. A repertoárunk kialakításánál különös gondot fordítottunk arra, hogy csak örökzöld, közkedvelt slágereket szólaltassunk meg, kicsit átdolgozva, saját stílusra szabva. A blues és rockzene világslágerei mellett, néhány hazai előadó blues nótája is szerepel a kínálatunkban. |
|
|
Skafunderzfellépések
E-mail: info@skafunderz.hu |
|
|
Sledgebackfellépések
E-mail: sledgeback@yahoo.com Sledgeback is a Seattle, Washington punk rock band formed in early 2004, with Hungarian born American guitarist Gabor "Hun" Szakácsi as the front man. Former member of the influental Hungarian alternative punk outfit C.A.F.B.. The sound of Sledgeback originates in the Hungarian front man's vocal style that defines the whole structure of the group with lyrics that often describe painful moments of life taken from Hun's personal experiences. Sledgeback may sound close to its influences but still is easily recognizable, creating a unique mixture of the so called "street punk" style with the timeless sound of '90s west coast punk and successfully incorporating the vocals of Gabor Hun that sets them aside from other similar bands. |
|
|
Slipfellépések
E-mail: henrikwin82@freemail.hu |
|
|
SLTfellépések
E-mail: bbrunner85@gmail.com |
|
|
Smárton Trió fellépések
|
|
|
Smith and Friendsfellépések
E-mail: smithandfriends5@gmail.com Több mint 1 éve működik együtt a zenekar.Ez alatt az idő alatt már jó pár rock bulit szerveztünk, és most új taggal koncertezik tovább a banda. Repertoár: AC/DC: Back in Black AC/DC: Whole Lotta Rosie Bachman Turner Overdrive: Rohanás az úton Black Sabbath: Paranoid Eric Clapton: Cocaine Cream: Sunshine of Your Love Cream: White Room Deák Bill Gyula: Lazítás Hobo Blues Band: Tobacco Road Billy Idol: Mony Mony Smith And Friends: Secret Love U2: Vertigo ZZ Top: Tush ZZ Top: Bad Girl Van Halen: You Really Got Me GOB: Paint it Black Cliff Richard: Devil Woman |
|
|
Smog City Rockersfellépések
|
|
|
SnakeHeartfellépések
E-mail: snake.heart@freemail.hu |
|
|
Solar Surffellépések
E-mail: info@solarsurf.hu A Solar Surf 2005-ben alakult. 2006 őszére befejeztük első hanganyagunk rögzítését, melyből 2007. március 21-én EP-t jelentettünk meg szerzői kiadásban. Az album 6 dalt tartalmaz, és egy videoklipet, amely a Szemedben című számra készült. A megalakulást – és több tagcserét követően a Solar Surf folyamatosan járja a hazai klubbokat, fesztiválokat,emellett dolgozunk az új számokon.Az elmúlt két évben megfordultunk az ország minden pontján, a kis kluboktól a nagyszínpadig. Annak ellenére, hogy a banda minden műfaji kategorizálástól elzárkózik, modern rock-ot játszunk, amit számonként más és más műfaji elemek egészítenek ki.A jelenleg készülő lemez maxija 2010 tavaszán jelent meg Futás címmel.Az új album 2012 tavaszán jelenik meg Privát Fesztivál címmel. |
|
|
Sonny & Szabó Tamásfellépések
|
|
|
Sonny And His Wild Cows fellépések
E-mail: STORM@sonny.hu Long Tall Sonny (Sopron, 1983), azaz Mr. Rhythm-and-blues Európa legfigyelemreméltóbb autentikus rhythm-and-blues énekese, gitárosa, aki a műfaj eredeti, 40-es, 50-es évekbeli formáját népszerűsíti. 1998 óta játszik színpadon, eleinte egyedül lépett föl, akusztikus country-blues műsorral, majd számtalan formációval dolgozott együtt, rendszeresen többek között a Blue S. Trio-val, Big Fat Chubby-val (az évek során Sonny az ország szinte összes blues-zenészével koncertezett együtt, Fekete Jenőtől Pribojszki Mátyáson át Little G. Weevil-ig, ahogy rock-a-billy bandákkal is fellépett, pl. Mystery Gang, Rockin' RockCats). Közben 2000-től négy éven keresztül Charming Marty szájharmonikással adtak nagysikerű koncerteket, utóbbival már inkább rhythm-and-blues-t nyomtak, elektromos hangszerekkel, és ez a duo határozta meg Sonny útját az elkövetkező években. 2002-ben jelent meg első demo jellegű lemeze Wild Cow Moan címmel, vendégzenészekkel, köztük Gál Csaba Boogie-val. Szerepelt Gothár Péter Magyar Szépség című filmjében, ahol Lovasi Andrást kísérte basszusgitáron. Még ugyanebben az évben alakult saját zenekara Sonny and his Wild Cows néven, szintén Charming Marty-val, valamint Vince Huber gitárossal és Buddy Benkey nagybőgőssel. A banda autentikus rhythm-and-blues-t játszott, egy kis rock-a-billy-s beütéssel, egyedi módon és iszonyú lendülettel. 2004-ben csatlakozott a Szabó Tamás által nagy sikerrel vezetett Spo-Dee-O-Dee zenekarhoz, ami viszont ezután közel egy évvel végleg feloszlott. Ebben az időben kapott meghívást Big Fat Chubby triojába, a Pawn Shop Boys-ba, amely jelenleg is működik. Mindeközben és azóta is Sonny töretlenül dolgozik saját zenekarával, ami ugyan átesett néhány tagcserén (jelenlegi felállás: K. C. Brown - szájharmonika, Crazy Benny - zongora, Gordon Taylor - nagybőgő, Little Tommy - dob), de a kezdeti lendület nem hagyott alább, sőt! Egyre szélesebb körben válnak ismertté, mint igazi eredeti rhythm-and-blues zenét játszó csapat, és akik szinte mindenféle zenei stílusban otthonosan mozognak, ami a 40-es, 50-es évek Amerikájának csodálatos zenei kavalkádjában létezett: blues, rhythm-and-blues, rock and roll, rock-a-billy, country-and-western, és folytathatnánk. 2008-ban végre megjelent Sonny and his Wild Cows első lemeze Mr. Rhythm-and-Blues címmel. És már dolgoznak a következő albumon. |
|
|
Söralátétfellépések
E-mail: soralatet@gmail.com Pestszentlőrinc - Kispesti zenekar 2008 óta aktív. Több infó később! :) |
|
|
Sörlock Holmesfellépések
E-mail: sorlockholmes@gmail.com További infok a weblapon! |
|
|
Soulwavefellépések
E-mail: soulwavemusic@hotmail.com A Soulwave 2007 januárjában alakult. Újfajta hangzásvilágú zenét kezdtek el építeni, így jött létre az első Magyarországon ismert post-grunge zenekar. Pár hónappal az alakulás után a zenekar megjelentette a bemutatkozó kislemezét a négy számot tartalmazó Butterflies EP-t. Folyamatos koncertezés és az album online terjesztése követte a megjelenést. A Soulwave műhelyében megíródott a nagylemez anyaga ami az előző EP-hez hűen modern, hangulatos anyag lett amiről nem hiányozhatnak az piano-rock balladák húzósabb rock'n'roll számok és a könnyed alt-rock témák. |
|
|
Sound Forcefellépések
E-mail: ferenczy.andras@freemail.hu |
|
|
Sound Height 69fellépések
E-mail: mpatkany@freemail.hu A zenekar 2008 nyarán alakult Miskolcon, az Acélvárosban. 2009 nyarán elkészült az első demó lemezünk. 2009 őszén a Kazincbarcikai Rock Párbajra, amin második helyezést értünk el. 2009. nov. 13-án első helyezést értünk el a Miskolcon megrendezett Borsodi Zenekarok Versenyén. 2009.dec.12-én pedig "A zene az kell" tehetségkutató verseny Rock kategóriájában első helyezést értünk el. 2010 nyarán részt vettünk a Rockplace 2010 tehetségkutató versenyen. A versenyen első helyezést értünk el. Augusztus közepére elkészült a zenekar első, nagylemeze, az ,,Elrontott kölykök". A tíz dal a RotorSound stúdióban került felvételre. 2010 áprilisa: Közös erdélyi turné az Auróra és az Alcohol zenekarok társaságában. Rendszeres fellépők vagyunk: Gyár Feszt, Factory Feszt, MEN, Borsodi Sörfeszt. Az ország keleti és fővárosi régióját gyakorlatilag végig koncerteztük. |
|
|
SoundVis!onfellépések
E-mail: stokingz@gmail.com A zenekar 2009 őszén alakult, mindannyian játszottunk már több zenekarban megelőzően, és mivel a sors a tagokat vidékről a fővárosba sodorta, megalapítottuk a SoundVis!on zenekart. Célunk, hogy egy friss, modern, mindenki számára emészthető rockzenét alkossunk, amely rádióbarát, és széles közönséget megérint, nem csak egy kis rétegnek szól. A zenekar amint elkészült egy koncertanyaggal rögtön élőben is megmutatta magát, és sikerült eljutnia Budapest olyan kultikus színpadaira, mint az A38 hajó, a Diesel Club, vagy a Dürer kert. A zenekar részt vesz az Emergenza nemzetközi tehetségkutató versenyen (bővebben itt: www.emergenza.net) ahol négy forduló után nagy közönségsikerrel közép- és kelet-európa 300 nevezett zenekarából a legjobb 15-be jutott, és ezzel jogot nyert a döntőben való szereplésre az A38 hajón. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehetünk az |
|
|
Special Guestfellépések
E-mail: dobsuli@indamail.hu Gyermekkorunk kedvenc dalait játszuk. Toto,Bon Jovi,Dream Theater,Deep Purple, Rainbow,Kansas stb. |
|
|
Spencer Hill Magic Bandfellépések
A zenekar 2006-ban alakult, nagyrészt professzionális zenészekbõl. Természetesen masszív Bud Spencer és Terence Hill rajongók õk, ami saját elmondásuk szerint kisgyermekkora vezethetõ vissza. A Kiszely testvérek, a korábbi években megszerzett és agyonhallgatott BSTH filmzenéket elsajátítva, családi és baráti összejöveteleken játszottak trióban. A nagy sikeren felbuzdulva megalakították a jelenlegi formációt. A zenekar, a hatalmas filmzenei anyagból a legismertebb számokat játssza (In Brazil, Dune Buggy, Piedone a Zsaru, Bulldozer, Brotherly love, stb.), törekedve arra, hogy eredethûen szólaljon meg az élõzenei koncerteken. Ez nem kis feladat, mindamellett, hogy az eddig 28 számból álló, de folyamatosan bõvülõ repertoár legalább 6 különbözo zenei stílust érint, nem beszélve arról, hogy a korabeli 60-70-80-as évek "sound"-ját is hozni kell. A zenekar számára mindez egy nagy kihívás, amit nagy élvezettel próbál megoldani és prezentálni a hallgatóság remélhetõ legnagyobb örömére!!! :) |
|
|
Spirit Bluefellépések
E-mail: vanbalazs@gmail.com |
|
|
Spirit Journeyfellépések
E-mail: victor@spiritjourney.hu Kevés olyan banda van mint, mi, akik a progresszív heavy metál iparát fejlesztjük. Éppen ezért nagyon nehéz jó énekest találnunk már hosszú idők óta... További infó a weboldalon/blogon... |
|
|
Spiritbellfellépések
E-mail: spiritbell@citromail.hu A zenekar honlapján minden információ fent van. |
|
|
Stampedlifellépések
E-mail: stampedly@gmail.com 2005-ben alakult rockzenekar dél-Baranyából. Többnyire saját számokkal lépünk fel, első albumunk 2008-ban jelent meg Jövünk az útra címmel. A lemez letölthető honlapunkról! |
|
|
Star Positivefellépések
E-mail: koncert@starpositive.hu A stAr poSitiVE zenekar 2007 áprilisában alakult. Megalakulásunkat követő fél évvel már komplett lemezanyaggal rendelkeztünk és 2008 év elején ki is jöttünk a Ki nevet a végén című nagylemezzel. A címadó dalhoz készült videoklippet a magyar zenecsatornán láthattuk. Eközben mindenhová próbáltunk eljutni élőben is bemutatni a dalainkat. Sajnos (örömünkre) a mi zenekarunkat sem kerülhette el a tagcsere... Basszusgitáros poszton történt változás. Czégény (Cigi) Attila érkezett hozzánk, és nagyon jól kiegészítjük egymást...:) Elkezdtük az új lemezanyag írását, és előre láthatólag 2010 tavaszán jön ki az új korong plusz klipp! |
|
|
Station - U2 Cover fellépések |
|
|
Stealfellépések
E-mail: steal.zenekar@gmail.com 1998-ban 4 fiatal elhatározza, hogy zenekart alapít, majd ezt meg is teszik! Hatalmas kaland veszi kezdetét… Rengeteg koncertet adnak kisebb és nagyobb színpadokon egyaránt. Később elkészítenek egy önálló maxilemezt, kizárólag saját dalokkal Csütörtök este címen (2002) , majd később egy feldolgozásalbumot is, aminek a Live funky címet adják (2004.) A saját maxi címadó dala időközben megjelenik egy DVD film extrájaként, valamint egy számítógépes magazin DVD mellékleteként is. A mellékszálon közben többször tagcserék bonyolítják az amúgy izgalmasnak mondható cselekményt. Hőseink több televízióműsorban is debütálnak, sőt egy rádióállomás is játszani kezdi dalaikat… Már majdnem híresek lesznek és befutnak, mikor is ráébrednek arra, hogy zenélni nem az anyagi javakért, a hírnévért, hanem kizárólag a zenélés öröméért kell. Ennek jegyében készül el 2006 év végén sorrendben második saját anyaguk Funky Maffia címmel. |
|
|
Steal This System (SOAD tribute)fellépések
E-mail: kanyesz.l@gmail.com |
|
|
Steel Orangefellépések
A zenekar 2010 januárjában alakult ebben a formában (elődformációk léteztek, ezekről a honlapunkon lehet olvasni). Soft rockzene, emészthető, kulturált formában, igényes szövegekkel. Február végétől már láthatóak vagyunk élőben budapesti és vidéki színhelyeken egyaránt. Közönségünk egyre nagyobb számú és lelkesebb. Lemezanyagunk már kész, 2011 Márciusában megjelent, Álmodozó címmel. |
|
|
Stenkfellépések
E-mail: kathyzsolt@gmail.com |
|
|
Stereochristfellépések
E-mail: info@stereochrist.com 2002: Stereochrist (formerly known as Super Natural) founded by members of Hungary's premier doom-metal band, Mood. 2003: Debut album Dead River Blues released by Florida-based Arctic Music followed by a series of gigs in Finland and Germany as well as their native Hungary. The album features Peter Felföldi on vocals and Tamas Koltay on drums. 2004: New singer Dávid Makó and drummer Csaba Kludovacz joins the band successively touring across Europe two times. 2006: Second album Live Like a Man (Die as a God) released by Psychedoomelic Records. Shortly after Csaba is leaving the band to go back to playing jazz. New drummer Gáspár Binder enrolled. 2007: Short tour in Finland, some gigs in Europe including DOOM SHALL RISE IV. 2008: European tour with TESTAMENT 2009: Singer Dávid Makó quits the band (currently fronting Haw). Previous vocalist Felföldi joins. The band is currently working on their 3rd album. Stay tuned... |
|
|
Stereomilkfellépések
E-mail: kampobandi@gmail.com A zenekar első felbukkanási pontja a 2000-ben megjelent Hiperkarma lemezen található Erdő c. dal. Az akkor még csak egyszemélyes projektet Szekeres András (Junkies) hívja életre abból a célból, hogy a hangos-punkos anyazenekarától eltérő ötletei (is) megvalósulhassanak. |
|
|
Steroidfellépések
E-mail: szotyimusic@gmail.com 2009. Pécs Rockmaraton Tehetségkutató színpad: Közönség nyertesek 2010. Pécs Rockmaraton Tehetségkutató színpad: Közönség nyertesek 2010. Salgótarján Éter Fesztivál Tehetségkutató: II. Helyezés, legjobb szólógitáros cím 2011. Budapest Bandák Csatája Tehetségkutató: III. Helyezés |
|
|
Stiff Bastardfellépések
E-mail: agent.ricsko@gmail.com A Septic zenekar romjain alakult sör és duplázó függő "dead horse metal" ötösfogat. Rengeteg koncertet és néhány kislemezt követően 2009 nyarán vettük fel bemutatkozó albumunkat az érdi Bakery stúdióban, melyet ingyen letölthettek a myspace oldalunkról. Ugyanebben az évben a BZF Tehetségkutató metal kategóriájában I. helyezést értünk el. Azt mondtam már, hogy szeretjük a sört, a duplázót és a torzított gitárt? |
|
|
Stoned (100% Rolling Stones)fellépések
E-mail: info@stoned.hu |
|
|
Stonedirtfellépések
E-mail: mail@stonedirtmusic.com |
|
|
Stratégiafellépések
E-mail: strategiazenekar@strategiazenekar.com
|
|
|
Stressfellépések |
|
|
Sub-Zerofellépések
E-mail: subzero.zenekar@gmail.com A zenekar 2004-ben alakult, de a végleges felállását csak 2006-ban érte el. '70-es, '80-as évekbeli hard rock/classic metal-t játszunk olyan előadók hatására, mint pl.: Ozzy Osbourne, Whitesnake, Queensryche, Yngwie Malmsteen, Accept, Gary Moore, Judas Priest, Iron Maiden, Dokken, Deep Purple, Rainbow, Annihilator, Megadeth, Metallica stb. A saját számaink az előbbi érában gyökereznek, de keverednek bennük modernebb zenei megoldások is. 2008-ban készítettük el az első, négy számos demo CD-nket és jelenleg az első nagylemezünk felvételén dolgozunk. |
|
|
Subliminal Mergerfellépések
E-mail: subliminalmerger@gmail.com A Subliminal Merger Budapesti szívéből 2010 óta feszegeti a határokat a hazai undergroundban. A régi iskolás nu metal alapokon nyugvó szerzeményekben a modern deathcore elemek csak úgy fellelhetők, mint a hazánk elektronikai világában még gyerekcipőben járó dubstep és drumstep. A csapat sokat megjárt tagjai a magyar zenei élet legszélsőségesebb színtereiről kerültek ki. |
|
|
Subscribefellépések
E-mail: subscribe@subscribe.hu |
|
|
Suburban Neonfellépések
E-mail: info@suburbanneon.hu A Suburban Neon zenekar 2005 óta aktív tagja a magyar zenei életnek. A tagjai által játszott különböző stílusok kohéziójaként kialakult sajátos hangzásukat dream rock-nak nevezték el. A nagyobb magyarországi fesztiválok mellett a nevesebb klubbokban is játszanak illetve bemutatkoznak a határokon kívül is (Szlovákia, Ausztria). Az élő koncertek mellett a zenekar a stúdiókban is aktív. Két demó és egy koncert felvétel után 2008 tavaszán elkészítenek egy 4 számos EP-t „Impulse No.3.” címmel. A lemezről az „On the way” felkerül a Chromechoes Production Narcollapse című válogatás lemezére a „Dream” pedig az amerikai 272 Records által megjelentetett Riot on Sunset lemezre. 2009 őszén a Rock4Life válogatáson megjelenik a „Try” című dal. 2010-ben PANKKK támogatással megjelenik „Taxi co.” című bemutatkozó nagylemezük. Fontosabb koncertek Sziget, Hegyalja, Zene Ünnepe, AZFESZT, Fringe, Emergenza, A38, Kultiplex, Avalon, Millenáris, Művészetek Palotája, Kék yuk, Debrecen, Eger, Sopron, Szeged, |
|
|
Suicide Rockersfellépések
E-mail: info@suiciderockers.com
|
|
|
Summertimefellépések
E-mail: mkmarcell@freemail.hu A Summertime egy magyar skate-punk zenekar. A zenekar egy régebbi zenekarból alakult át 2009-ben. A banda nevéhez hűen szeretnénk jó, nyári hangulatú zenéket írni. Szervezzük a koncerteket, dolgozunk a zenéken és reméljük mindenkihez aki szereti ezt a stílust el tudjuk juttatni majd a számokat. Reméljük neked is tetszik a zenénk! ( Részletes bio: http://hu.wikipedia.org/wiki/Summertime ) Induljon a buli, élvezd a Summertime-ot! |
|
|
Sunrisefellépések
E-mail: zupko.adam@gmail.com |
|
|
Sunsetbeachfellépések
E-mail: pengeferi@citromail.hu Nagykőrösi banda vagyunk. Dallamos rockot nyomunk és elmennénk elözenekarnak! |
|
|
Sunseth Spherefellépések
E-mail: sunseth.sphere@gmail.com A zenekarról minden infó megtalálható a myspace oldalon!! |
|
|
Super Bad Heroesfellépések
E-mail: info@superbadheroes.hu Az együttes 2008 augusztusában alakult. A 2008-ban feloszlott Secret Sin zenekar énekese Jack Etoile és billentyűse Dizzy Stars ötletéből jött létre a Super Bad Heroes. Hozzájuk csatlakozott a szintén feloszlott Fleur de Lille zenekar dobosa - Gelak. Ezután a 2008-as év folyamatos tagkereséssel telt. 2008 októberben csatlakozott a 3 alapítóhoz Dave (ex-Burning Nights, ex-Angeleyez) szólógitáros és Zo (ex-Burning Nights, ex-Angelz) basszusgitáros. Ezzel el is indult a saját számok gyártása. A zenekar a korai The Hellacopters, Vains of Jenna és a Babylon Bombs hangzásának a keverékét tűzte ki célul. 2009 márciusában hirtelen kilépett a zenekarból Dave és Zo. Helyükre Chris Joy (ex-Secret Sin) basszusgitáros és Johnny B. Goode (ex-Speak Easy, ex-The Raw Tribe) szólógitáros lépett. |
|
|
Superbuttfellépések
E-mail: superbutt@superbutt.net |
|
|
SuperNemfellépések
|
|
|
|
SUPERUNKNOWNs - a tribute to Soundgardenfellépések
E-mail: soundgarden.tribute.hu@gmail.com A SUPERUNKNOWNs - Soundgarden tribute zenekart 2010 decemberében alapította Knolmayer Gábor (gitár) és Szabó Kristóf (dob) azzal a céllal, hogy a '90-es évek egyik meghatározó grunge zenekarának a dalait hűen irterpretálják a zenekar rajongóinak, a stílus elkötelezettjeinek és a koncertekre járó ifjabb generációnak, akik talán ott fedezik fel a SOUNDGARDEN zenekar és a grunge stílus sokszínűségét. A csapat igyekszik a nagy kedvenc munkásságából a lehető legszélesebb és legváltozatosabb skálát bemutatni, úgy hogy a dalokat a hallgató koncerten is lemezminőségben élvezhesse. Céljuk a nagy slágerek felidézése és a kevésbé ismert dalok megkedveltetése. |
|
|
Surfacefellépések
E-mail: surface.band@citromail.hu |
|
|
Switchfellépések
E-mail: idol2rock@yahoo.com A zenekar 2007-ben alakult, 3 hónap és pár koncert után a zenekar énekese külföldre ment, ahonnan 2009 októberében jött haza. Ekkor kezdett a zenekar saját dalok írásába, azóta koncertezik újra, a demo ill. az első videoklipp tavaszra várható. |
|
|
SzabadesésfellépésekE-mail: m.zelei@citromail.hu |
|
|
Szabadtéri 4akkordos Performanszfellépések
E-mail: csore.zoltan@gmail.com www.facebook.com/szabadteri.4akkordos.performansz www.myspace.com/sz4p www.sz4p.hu |
|
|
Szabó Balázs Bandájafellépések
E-mail: kathyzsolt@gmail.com "...a zenekar első fölsírása, levegővétele 2009-ben a suhancos zenekar föloszlásával kezdődött.... mivel életem motorja, lelke a muzsika, így a látszólag bezárt ajtó mögött egy új ötlet fénye szűrődött át. Ebből a fényből legelészett az a bátorság, ami most kiáll eléd, kedves hallgató olvasó. Útnak indultam zenészeket verbuválni. Szerettem volna megtalálni a népzenei hangszerek és a könnyűzenei hangszerek közös metszetét, ahol átmerészkedhet az ősi saját és az eltanult modern világ egymáshoz. Első körben érdekel és ösztönöz a basszus és ütem kapcsolata, az örök zenei sárm ördögi húzása, mindez a nagybőgővel kiegészülve. Nos, a nagybőgő (Inoka Győző) adott, munkatárs, barát, táncház és utazás......emellé kellett megtalálni a húzós riffeket, funkys rímeket (Szegedi Attila) basszusgitáron. Mikor megtalálkozott a "mélység", már csak a keretet kellett az ütemek (Fekete Dezső) mellé varázsolni. Olyat akartam, ami feszes, nem engedő, törő, zúzó kerék, nem a gyorsaságával, hanem érettségével virtuóz. Ezután a gitár (Rostás Ottó) és a brácsa barátságát (Szabó János) kellett egy akváriumba önteni, hogy mindenki ugyanabból a szögből láthassa a két eltérően ritmizáló, akkordizáló "kontrást"......mert mindez ugyanaz és merőben más. Ettől a szerethető feszültségtől lett ez a kalandos fúzió ilyen.. Részben barátságból, részben szívből indul el csetlő-botló útjára ez a kalandozás a fülek útjain........ már kopogtatunk is, ha itthon vagy, kis pálinkáért hajnalig muzsikálunk..........." szabó balázs |
|
|
Szabó Mariann és a Groovy Zenekarfellépések
A zenekar 2009-ben alakult a Jazzy Rádió StreetJazz sorozatára. Az első évében több mint 70 koncertet adott budapesti kluboktól kezdve, a zártkörű céges bulikon át, egészen a kisebb fesztiválokig. 2011 januárjában csatlakozott a zenekarhoz Szabó Mariann, az X- Faktorból ismert, tehetséges énekesnő. A repertoárban megtalálhatóak jazz standerdek, 70-es, 80-as, 90-es évek, valamint napjaink slágereinek funkos, groovos “jazzy” átíratai. |
|
|
Szálkafellépések
E-mail: info.kovacsattila@gmail.com A zenekar csak 2010 március óta rendelkezik állandó tagsággal. Zenénkben fõként metál elemek keverednek a megszokott és a modernebb hangzásvilággal. Dalaink magyarul szólalnak meg olyan prozódiával, amely elgondolkodtatja az embereket. Ezért is lett Szálka a zenekar neve. A myspace-es oldalunk jelenleg is átalakítás alatt van, mivel a zenekar márciusi kiegészülésekor nevet változtattunk. Meghallgathatjátok a 2009-es demó anyagot, melyet eredetileg ének nélkül, a másik tagság készített el. Ez most még csak szárnypróbálgatásnak tűnhet, de készül az utánpótlás gõzerõvel! |
|
|
Szebb Napokfellépések
E-mail: botond444@gmail.com |
|
|
SZEGfellépések
E-mail: szeg@szeg.hu |
|
|
Szekeres Tamásfellépések
|
|
|
Szilvási Gipsy Folk Bandfellépések
E-mail: szilvasigipsyband@gmail.com |
|
|
Szkítiafellépések
E-mail: szervezes@szkitiarock.hu A SZKÍTIA ZENEKAR 2004-óta a hazai Folk-rock jellegzetes és egyedi hangzásvilágú reprezentánsa. A zenéjükben ötvöződik a folkos hangulat a míves hard rock és a tempósabb metál. Jól megfér egymás mellett az akusztikus és zakatoló riffeket játszó gitár a zongoraként vagy Hammond orgonaként megszólaló billentyűs hangszerrel. A SZKÍTIA zenéjének a különleges ízét a feszes rockos alapok mellett az autentikus népi hangszerek ( hegedű, furulya, citera ) valamint a modern elektronikus hangzás adják. A karakteres férfi és a kellemes női ének valamint a több szólamú vokál formálják teljessé a produkciót. A SZKÍTIA népies és költői szövegvilága a szeretetet, a nemzeti érzést és a hagyományok tiszteletét közvetíti. A zenekar 2007 tavaszán szerződött a PERIFERIC RECORDS kiadóhoz így a hazai népi-,folk-, és progresszív zene kiemelkedő előadóival együtt, lemezeik Japántól egészen Amerikáig eljutnak. Kedvelt fellépői a hazai rockfesztiváloknak, gasztro és hagyományörző találkozóknak, városnapoknak. |
|
|
Szökevényfellépések
E-mail: szokeveny_zenekar@freemail.hu 2010. májusában alakult a Szökevény nevű formáció. Populárisabb rock zenét játszunk, az emberek belső gondolatait, életérzéseit, problémáit próbáljuk szavakba és zenékbe önteni... A név azért is lett Szökevény, mert az emberek a saját problémáik elől menekülnek... Ez mindenkiről szól és mindenkihez... :) |
|
|
Szomorú péntekfellépések
E-mail: szpentek@gmail.hu |
|
MIÉRT ÉRDEMES REGISZTRÁLNI?
- feltöltheted saját zenekarod profilját és az aktuális fellépéseiteket
- nyomonkövetheted kedvenc zenekarod fellépéseit, eseményeit
- gyorsan és egyszerűen értesülhetsz a Rockélet híreiről
- hozzászólhatsz a fórumtémákhoz
- megtalálhatod ismerőseidet, barátaidat
- jelezheted részvételed az aktuális koncertekre, eseményekre
MI FOLYIK ITT?
már 757 klubtagunk van
17 felhasználó onlájn

















































































